|
Kora délután 12,30-tól egészen 18,30-ig. Távol otthonától.
Pancsol a vályúban a féktelen Rosetta. Pancsol. Percekig teszi. A félbevágott henger alakú bádogvályúban, benne a csörömpölő alumíniumkanalakkal, benne a klattyogó bádogtányérokkal, benne a kicsobogó slaggal, benne a megtelő vízzel. Azzal pancsol. A féktelen Rosetta.
Amint mondom: percekig teszi. Egészen addig, míg az ezernyi étkező személyt ellátó négyszáz négyzetméteres hodály hullámai el nem csitulnak. Egészen addig, míg a konyhafőnök közelgő lahogása hallatszik. Szóval nagyon sokáig: percekig.
Rosetta minden napjában eljön ez az ünnep. Amikor az étkezőhodályból öszszegyűjtötték már az evőeszközöket, és amikor még nem lép be a ziháló konyhafőnök. Akiben nincs semmi rossz szándék úgy egyébként. Egyszerűen csak orrsövény-ferdülése folytán a száján kénytelen levegőzni, és mivel garatmandulája is rendetlenkedik, hát tátott szájjal, némileg lógó nyelvvel, fröcskösen, szélesen lahog, mint egy víztől súlyosan megvont eb. E kényszerű és minden bizonnyal pusztán külsődleges retteneten kívül, a megmaradásért vívott harcán túl, a konyhafőnök talán játékos személyiséget tart fenn. Talán ő maga is beszállna pancsikolni a félbevágott hengerszerű vályú mellé, a csobogó slag és a bádog evőalkalmatosságok közé. Rosetta mégis felére csökkenti a slag üzemmódját, amint meghallja háta mögött a közeledő konyhafőnök kétségbeesett oxigénpumpáló apparátusát. Talán önzésből teszi. Igen, az meglehet. Ezt a két vagy olykor három percet kizárólag a maga szórakoztatására tartja fönn, titokban, mint egy butykosokat rejtegető alkoholista, mint zsetonjait a csizma bélésébe bújtató őrült rulett-mester, mint menthetetlen addikt, aki csak a szerre csúszás pillanatáért él. Rosetta nem osztozik e perceken senkivel.
A szertelen csobogást követően pontosan és hibátlanul tisztítja meg az ezernyi klattyogó bádogtányért, az alumínium evőeszközöket. Egy lady, aki esténként gondoskodón részt vesz a fürdetésben. Megpaskolja a kínálkozó hasakat-hátsókat. Megkacagtatja őket. Aztán – csitt! – gondosan kiemeli őket a bádogkádból, és toronyba állítja valamennyit, egészen holnapig, a következő ebédig.
A purgálás 18,27-kor befejeződik nap mint nap. A torony szépen feltornyozódik nap mint nap. És Rosetta felakasztja mellé csatakos kötényét, mint egyébként minden nap. A konyhafőnök egy másodpercre abbahagyja a levegő-beszerzést, és
csettint. A pénzt átnyújtja. Átsiklik kezéből Rosetta markába a harmonikává hajtogatott papírdarab.
A hátsó kijáraton át – mely éppen olyan mocskos, mint a főbejárat – Rosetta kicuccolja szatyrait, és gyakorlottan félrerugdosva a konyhai szemetet, hazahalad. Este 18,30-kor. Mint rendesen.
Ezúttal azonban már a menza kijáratától kezdve haladnak a nyomában.
Látó, 2012. június
|
