Publications
Hét kapu vára – Aiszkhülosz Heten Thébai ellen című darabjának térkezelése
A Dionüszosz-színház építménye az i.e. V. század második felében (tehát Aiszkhülosz idejében) olyan nyitott tér, amelyben a díszletezési lehetőségek – vagyis a színházi előadás fizikai térbeli leválasztása a környezettől –, minimálisak. Ezért a preszkénikus darabok térkezelésének tanulmányozása egyben úgy is tekinthető, mint egy lehetséges módszer arra, hogy az illető színházi kultúrát olvassuk és értelmezzük.
Hét kapu vára – Aiszkhülosz Heten Thébai ellen című darabjának térkezelése
A Dionüszosz-színház építménye az i.e. V. század második felében (tehát Aiszkhülosz idejében) olyan nyitott tér, amelyben a díszletezési lehetőségek – vagyis a színházi előadás fizikai térbeli leválasztása a környezettől –, minimálisak. Ezért a preszkénikus darabok térkezelésének tanulmányozása egyben úgy is tekinthető, mint egy lehetséges módszer arra, hogy az illető színházi kultúrát olvassuk és értelmezzük.
Közel a léthez Angelin Preljocaj: Near Life Experience – Ballet Preljocaj
Angelin Preljocaj a Kilimandzsárónál járt. És a Gangesz vidékén, meg Tanzániában is. Az albán származású koreográfus egy éven át utazgatott. Majd hazatért Franciaországba társulatához, a Ballet Preljocajhoz, hogy színre vigye legújabb koreográfiáját Near Life Experience címmel. És – szokásához híven – újra meglepetést okozott. Aki az utóbbi években Preljocaj kihívó, mellbevágó előadásait látta (olykor megtehette Budapesten is), az éles, olykor akár agresszív, de mindenképpen rendkívül innovatív táncszínházi beszédmódjához szokott. Ezúttal azonban Preljocaj azzal lep meg, hogy legújabb előadása a legkevésbé sem döbbenetes, nem erőszakos és nem kíméletlen. Inkább merengőnek és lebegőnek nevezném. Ha utóbbi előadásai ahhoz hasonlíthatók, amikor zsilettpengéket nyomkodnak a kezünkbe, akkor most áttetsző, sima üvegbuborékok siklanak tenyerünkbe.
Közel a léthez Angelin Preljocaj: Near Life Experience – Ballet Preljocaj
Angelin Preljocaj a Kilimandzsárónál járt. És a Gangesz vidékén, meg Tanzániában is. Az albán származású koreográfus egy éven át utazgatott. Majd hazatért Franciaországba társulatához, a Ballet Preljocajhoz, hogy színre vigye legújabb koreográfiáját Near Life Experience címmel. És – szokásához híven – újra meglepetést okozott. Aki az utóbbi években Preljocaj kihívó, mellbevágó előadásait látta (olykor megtehette Budapesten is), az éles, olykor akár agresszív, de mindenképpen rendkívül innovatív táncszínházi beszédmódjához szokott. Ezúttal azonban Preljocaj azzal lep meg, hogy legújabb előadása a legkevésbé sem döbbenetes, nem erőszakos és nem kíméletlen. Inkább merengőnek és lebegőnek nevezném. Ha utóbbi előadásai ahhoz hasonlíthatók, amikor zsilettpengéket nyomkodnak a kezünkbe, akkor most áttetsző, sima üvegbuborékok siklanak tenyerünkbe.
Ösztönök mértana. Cantique; Chorale – Compagnie Marie Chouinard
Marie Chouinard kanadai táncos-koreográfus és társulata öt éve járt először Magyarországon, és azóta nagyjából kétévente érkezik egy-egy koreográfusi estjével. Vagyis nem túl gyakran láthatjuk őket. Mégis, valahányszor Chouinard megjelenik – mint legelső alkalommal, most is a Trafóban –, azt az érzést kelti, mintha folyamatosan jelen lenne sajátos, szubzisztens mitológiájával. Úgy tűnik, fellépései különös kohéziós erőket keltenek életre: „csodálók” és „értők”, „mindent felfalók” és „gourmand-ok” a legkülönbözőbb aspektusokból tekintve és értékelve élvezik az előadásokat. Ugyanis az, amit a színen látunk, rendszerint egyidőben népszerű és kifinomult, leplezetlen és ironikus, keresetlen és brillírozó. Ez alkalommal is – érzésem szerint – többrétegű, szubtilis módon felépített előadást hozott létre. És mindehhez szervesen hozzátartozik a táncest rendhagyó prológusa, Chouinard első, tavaly készült filmje.
Ösztönök mértana. Cantique; Chorale – Compagnie Marie Chouinard
Marie Chouinard kanadai táncos-koreográfus és társulata öt éve járt először Magyarországon, és azóta nagyjából kétévente érkezik egy-egy koreográfusi estjével. Vagyis nem túl gyakran láthatjuk őket. Mégis, valahányszor Chouinard megjelenik – mint legelső alkalommal, most is a Trafóban –, azt az érzést kelti, mintha folyamatosan jelen lenne sajátos, szubzisztens mitológiájával. Úgy tűnik, fellépései különös kohéziós erőket keltenek életre: „csodálók” és „értők”, „mindent felfalók” és „gourmand-ok” a legkülönbözőbb aspektusokból tekintve és értékelve élvezik az előadásokat. Ugyanis az, amit a színen látunk, rendszerint egyidőben népszerű és kifinomult, leplezetlen és ironikus, keresetlen és brillírozó. Ez alkalommal is – érzésem szerint – többrétegű, szubtilis módon felépített előadást hozott létre. És mindehhez szervesen hozzátartozik a táncest rendhagyó prológusa, Chouinard első, tavaly készült filmje.
Tökéletes más-világok – két bekezdés Zsótér Sándor görög tárgyú rendezéseiről –
Minthogy eleve nem az eredetiség fogalmára épül a teljes görög tragédiaírás és előadás tradíciója, viszont megengedi a jelentések finom eltolását korábbi jelentésekhez képest (ezáltal a múltbéli a jelenben refraktálódik és végtelen számú jelentést hoz létre), Zsótér Sándor tulajdonképpen ezt a hagyományt folytatja rendezéseiben.
Tökéletes más-világok – két bekezdés Zsótér Sándor görög tárgyú rendezéseiről –
Minthogy eleve nem az eredetiség fogalmára épül a teljes görög tragédiaírás és előadás tradíciója, viszont megengedi a jelentések finom eltolását korábbi jelentésekhez képest (ezáltal a múltbéli a jelenben refraktálódik és végtelen számú jelentést hoz létre), Zsótér Sándor tulajdonképpen ezt a hagyományt folytatja rendezéseiben.
A bambusz dicsérete. A Száz Bambusz Hangjának Csarnoka – Medence Csoport és Élőkép
Távoli, egzotikus – gondolja az ember a cím hallatán. És rögtön felsejlenek benne az ilyen témákban szép számmal rejtekező taposóaknák: az, hogy a távol-keleti művészet, kultúra így európai (pontosabban: magyar) szemmel csupán az „érdekességet” dobja felszínre egy számunkra távol eső hagyományból. Az, hogy talán esetlen „kultúrfordítást”, valamilyen ál-keleties filozófiát látunk majd megtestesülni; hogy egy átgondolatlan gesztussal újra arcul ütjük tulajdon kultúránkat – és egyáltalán nem mellesleg: azt is, amelyben tudatlanul, ismeretlenül kívánunk megmerítkezni.
Azután nézzük az előadást – és itt újra pontosítanom kell: részt veszünk benne –, és szép fokozatosan foszladoznak kétségeink. Ez esetben ugyanis könnyedén, finom léptekkel járják be az alkotók azt a minden szempontból érvényes utat, amely nem másoláshoz, nem szembesítéshez, nem látensen arrogáns kioktatáshoz vezet, hanem egyszerűen megmutatkozni enged újabb és újabb szemléletmódokat.
A bambusz dicsérete. A Száz Bambusz Hangjának Csarnoka – Medence Csoport és Élőkép
Távoli, egzotikus – gondolja az ember a cím hallatán. És rögtön felsejlenek benne az ilyen témákban szép számmal rejtekező taposóaknák: az, hogy a távol-keleti művészet, kultúra így európai (pontosabban: magyar) szemmel csupán az „érdekességet” dobja felszínre egy számunkra távol eső hagyományból. Az, hogy talán esetlen „kultúrfordítást”, valamilyen ál-keleties filozófiát látunk majd megtestesülni; hogy egy átgondolatlan gesztussal újra arcul ütjük tulajdon kultúránkat – és egyáltalán nem mellesleg: azt is, amelyben tudatlanul, ismeretlenül kívánunk megmerítkezni.
Azután nézzük az előadást – és itt újra pontosítanom kell: részt veszünk benne –, és szép fokozatosan foszladoznak kétségeink. Ez esetben ugyanis könnyedén, finom léptekkel járják be az alkotók azt a minden szempontból érvényes utat, amely nem másoláshoz, nem szembesítéshez, nem látensen arrogáns kioktatáshoz vezet, hanem egyszerűen megmutatkozni enged újabb és újabb szemléletmódokat.
Kényszer-szórakozás. First Night – Forced Entertainment
Az angol társulat már nevében is hordozza azt a kettősséget (vagy még inkább: oppozíciót), amely különös játékával végigvezet bennünket az előadáson. Magyarra talán leginkább „Kényszer-szórakoztatás”-ként fordítható a csapat neve (Forced Entertainment), és gondolom, nevükre nem csak ebben az előadásban érdemesek – a rendező, Tim Etchells nyilatkozata szerint minden egyes produkciójukban újra és újra keresik annak lehetőségét, hogy miképpen állhatnak a közönség elé („tömeg, amelyet nem ismerünk, és amelyben nem bízhatunk”– írja Etchells), és hogyan szólíthatják meg azt.
Kényszer-szórakozás. First Night – Forced Entertainment
Az angol társulat már nevében is hordozza azt a kettősséget (vagy még inkább: oppozíciót), amely különös játékával végigvezet bennünket az előadáson. Magyarra talán leginkább „Kényszer-szórakoztatás”-ként fordítható a csapat neve (Forced Entertainment), és gondolom, nevükre nem csak ebben az előadásban érdemesek – a rendező, Tim Etchells nyilatkozata szerint minden egyes produkciójukban újra és újra keresik annak lehetőségét, hogy miképpen állhatnak a közönség elé („tömeg, amelyet nem ismerünk, és amelyben nem bízhatunk”– írja Etchells), és hogyan szólíthatják meg azt.
Síró Jézus – lebegő szerelmesek
A mese elindul és gomolyog előre, miközben lazzik és trükkök, zsonglőrszámok és akrobata-mutatványok meg-megállítják a narrációt, néha olyannyira, hogy teljesen feloldanak a történetkövetés alól: egyszerűen ellazítják érzékeinket, feloldják tragédiát váró rációnkat. Ekkor megjelenik a trapézon egy hatalmas, a mindent elöntő hús ünnepét ülő test. Fenntartja, óvja, ugyanakkor határt szab a másik, eleinte alig látszó, az emberóriás mellett elvesző törékeny lény mozgásának. A Dajka az, és Júlia. Kötélen, a boldog seholban, a felfüggesztett gyermeklétben, kacarászva és csipkelődve, ha nagyon muszáj, a térerő veszélyét tudomásul véve.
Fotó: Alexander Kenny
Síró Jézus – lebegő szerelmesek
A mese elindul és gomolyog előre, miközben lazzik és trükkök, zsonglőrszámok és akrobata-mutatványok meg-megállítják a narrációt, néha olyannyira, hogy teljesen feloldanak a történetkövetés alól: egyszerűen ellazítják érzékeinket, feloldják tragédiát váró rációnkat. Ekkor megjelenik a trapézon egy hatalmas, a mindent elöntő hús ünnepét ülő test. Fenntartja, óvja, ugyanakkor határt szab a másik, eleinte alig látszó, az emberóriás mellett elvesző törékeny lény mozgásának. A Dajka az, és Júlia. Kötélen, a boldog seholban, a felfüggesztett gyermeklétben, kacarászva és csipkelődve, ha nagyon muszáj, a térerő veszélyét tudomásul véve.
Fotó: Alexander Kenny
Külhoni szeletek
A „kortárs dráma” óvatos és nyitott megnevezés szerencsésen megkerüli azokat a műfaji, műnemi skatulyákat, amelyekkel pár évtizede még több-kevesebb elméleti biztonsággal élhettünk a színpadra szánt textusok esetén. (A tárgy persze – mint látható – kényes és nehezen megragadható; valószínűleg részben ez a magyarázata annak, hogy a beszélgetésekre, színházi előadásokra látogatók között jelentős arányban voltak jelen a szakmabeli érdeklődők; a feltételezhető szélesebb „fesztiválközönséget” a kortárs dráma kevésbé hozta lázba). Mivel a program többrétegű volt – felolvasószínház, fordítói szeminárium, egy-egy darab kapcsán szervezett beszélgetések, és maguk a meghívott előadások – eleve biztosította a lehetőséget, hogy a szempontok váltakozásával minél több irányból közelíthessük meg az éppen aktuális tárgyat.
Külhoni szeletek
A „kortárs dráma” óvatos és nyitott megnevezés szerencsésen megkerüli azokat a műfaji, műnemi skatulyákat, amelyekkel pár évtizede még több-kevesebb elméleti biztonsággal élhettünk a színpadra szánt textusok esetén. (A tárgy persze – mint látható – kényes és nehezen megragadható; valószínűleg részben ez a magyarázata annak, hogy a beszélgetésekre, színházi előadásokra látogatók között jelentős arányban voltak jelen a szakmabeli érdeklődők; a feltételezhető szélesebb „fesztiválközönséget” a kortárs dráma kevésbé hozta lázba). Mivel a program többrétegű volt – felolvasószínház, fordítói szeminárium, egy-egy darab kapcsán szervezett beszélgetések, és maguk a meghívott előadások – eleve biztosította a lehetőséget, hogy a szempontok váltakozásával minél több irányból közelíthessük meg az éppen aktuális tárgyat.
Háy János Gézagyerek című darabjának és előadásának recepciója
Kellő rémülettel álltam és állok a feladat előtt, hogy a Gézagyerek recepcióját nagy vonalakban ismertessem. Az jutott eszembe, amit éppen Háy János egyik vers- és prózakötetével kapcsolatban fogalmazott meg az egyik recenzens: „csipesszel a lángot”. Alighanem nagyon labilis területen járunk, amikor kategorizálni szeretnénk valamit; amikor egy művet markánsan, racionálisan akarunk megragadni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak önmagában, hanem közegében is vizsgáljuk a művet – és ezért engedjék meg nekem, hogy itt-ott a feladatommal szemben renitens legyek: egy-két helyen megpróbálom kicsit szélesebbre tárni a spektrumot.
Háy János Gézagyerek című darabjának és előadásának recepciója
Kellő rémülettel álltam és állok a feladat előtt, hogy a Gézagyerek recepcióját nagy vonalakban ismertessem. Az jutott eszembe, amit éppen Háy János egyik vers- és prózakötetével kapcsolatban fogalmazott meg az egyik recenzens: „csipesszel a lángot”. Alighanem nagyon labilis területen járunk, amikor kategorizálni szeretnénk valamit; amikor egy művet markánsan, racionálisan akarunk megragadni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak önmagában, hanem közegében is vizsgáljuk a művet – és ezért engedjék meg nekem, hogy itt-ott a feladatommal szemben renitens legyek: egy-két helyen megpróbálom kicsit szélesebbre tárni a spektrumot.
A tér körbeér – Marius von Mayenburg és a Krétakör –
Ha realizmust várunk el ezektől a daraboktól és előadásaiktól, valóban csak felszínesen ábrázolt testi-lelki-szellemi nyomort láthatunk – de hát miért is lennének ezek a szövegek bármilyen kapcsolatban a hétköznapi reáliákkal? Arra, hogy a látható valóságot mennyire veszélyes a láthatón túlival összetéveszteni, maga a Lángarc szolgáltat plasztikus példával: a szülei polgári léte ellen lázadó Kurt Hérakleitosz „homályos”, azaz rendkívül széles értelmezési lehetőségeket kínáló töredékeit olvassa, és mivel azokat szó szerint értelmezi, valóban gyújtogatásba kezd, hogy az állandó változásban, körforgásban a tűz elemébe térítse vissza az univerzumot.
A tér körbeér – Marius von Mayenburg és a Krétakör –
Ha realizmust várunk el ezektől a daraboktól és előadásaiktól, valóban csak felszínesen ábrázolt testi-lelki-szellemi nyomort láthatunk – de hát miért is lennének ezek a szövegek bármilyen kapcsolatban a hétköznapi reáliákkal? Arra, hogy a látható valóságot mennyire veszélyes a láthatón túlival összetéveszteni, maga a Lángarc szolgáltat plasztikus példával: a szülei polgári léte ellen lázadó Kurt Hérakleitosz „homályos”, azaz rendkívül széles értelmezési lehetőségeket kínáló töredékeit olvassa, és mivel azokat szó szerint értelmezi, valóban gyújtogatásba kezd, hogy az állandó változásban, körforgásban a tűz elemébe térítse vissza az univerzumot.