Posts Tagged 'kortárs dráma'

Külhoni szeletek

A „kortárs dráma” óvatos és nyitott megnevezés szerencsésen megkerüli azokat a műfaji, műnemi skatulyákat, amelyekkel pár évtizede még több-kevesebb elméleti biztonsággal élhettünk a színpadra szánt textusok esetén. (A tárgy persze – mint látható – kényes és nehezen megragadható; valószínűleg részben ez a magyarázata annak, hogy a beszélgetésekre, színházi előadásokra látogatók között jelentős arányban voltak jelen a szakmabeli érdeklődők; a feltételezhető szélesebb „fesztiválközönséget” a kortárs dráma kevésbé hozta lázba). Mivel a program többrétegű volt – felolvasószínház, fordítói szeminárium, egy-egy darab kapcsán szervezett beszélgetések, és maguk a meghívott előadások – eleve biztosította a lehetőséget, hogy a szempontok váltakozásával minél több irányból közelíthessük meg az éppen aktuális tárgyat.

/ Comments Off on Külhoni szeletek