Posts Tagged 'balkon'
Síró Jézus – lebegő szerelmesek
A mese elindul és gomolyog előre, miközben lazzik és trükkök, zsonglőrszámok és akrobata-mutatványok meg-megállítják a narrációt, néha olyannyira, hogy teljesen feloldanak a történetkövetés alól: egyszerűen ellazítják érzékeinket, feloldják tragédiát váró rációnkat. Ekkor megjelenik a trapézon egy hatalmas, a mindent elöntő hús ünnepét ülő test. Fenntartja, óvja, ugyanakkor határt szab a másik, eleinte alig látszó, az emberóriás mellett elvesző törékeny lény mozgásának. A Dajka az, és Júlia. Kötélen, a boldog seholban, a felfüggesztett gyermeklétben, kacarászva és csipkelődve, ha nagyon muszáj, a térerő veszélyét tudomásul véve.
Fotó: Alexander Kenny
Síró Jézus – lebegő szerelmesek
A mese elindul és gomolyog előre, miközben lazzik és trükkök, zsonglőrszámok és akrobata-mutatványok meg-megállítják a narrációt, néha olyannyira, hogy teljesen feloldanak a történetkövetés alól: egyszerűen ellazítják érzékeinket, feloldják tragédiát váró rációnkat. Ekkor megjelenik a trapézon egy hatalmas, a mindent elöntő hús ünnepét ülő test. Fenntartja, óvja, ugyanakkor határt szab a másik, eleinte alig látszó, az emberóriás mellett elvesző törékeny lény mozgásának. A Dajka az, és Júlia. Kötélen, a boldog seholban, a felfüggesztett gyermeklétben, kacarászva és csipkelődve, ha nagyon muszáj, a térerő veszélyét tudomásul véve.
Fotó: Alexander Kenny
Stuffed
La dolce vita!
Az oszlói Norvég Színház előadásában[1]stilizáltabban, erőteljesebb formában tér vissza az, amit korábban dekadencia névvel láttak el. És bár maga az előadás nem Az édes élet, hanem egy másik film nyomán készült, óhatatlanul eszembe ötlik a nagypolgári körök körül sóvárgón szaglászó riporter Marcello Mastroianni egyre inkább élveteggé puhuló arcával. Fellini filmjében is, akárcsak ebben a színházi előadásban, a parazitává levés beavatási rítusának vagyunk tanúi.
Stuffed
La dolce vita!
Az oszlói Norvég Színház előadásában[1]stilizáltabban, erőteljesebb formában tér vissza az, amit korábban dekadencia névvel láttak el. És bár maga az előadás nem Az édes élet, hanem egy másik film nyomán készült, óhatatlanul eszembe ötlik a nagypolgári körök körül sóvárgón szaglászó riporter Marcello Mastroianni egyre inkább élveteggé puhuló arcával. Fellini filmjében is, akárcsak ebben a színházi előadásban, a parazitává levés beavatási rítusának vagyunk tanúi.