Az L alakú folyosó hosszabbik szárnya

Az L alakú folyosó fordulójában, a lehető legkeskenyebb térrészben, ifjabb Csóka Antal átlép a csomagjai fölött. A belső udvarról nézve, az emeleti üvegezett folyosó ablakai filmkockákként pergetik ifjabb Csóka Antal mutatványát, amint jobb lábán pipiskedve, bal térdét mellkasáig felhúzva óvatosan átlép a halmon, öltönye szárnya begyűrődik a könyöke alá a nagy koncentrálásban, és ott is marad, a hóna alá gyömöszölve akkor is, amikor Antal enervált figurája már újra az L betű szárait rója, vigyázva, nehogy visszavonhatatlanul kikössön a folyosó bármelyik végénél.

Eső

A nedvességtől felerősödött a salétromszag, és becsapott a műhelyek ráccsal védett szuterénablakain. Lukács egy elrontott, ám még helyrehozható cipőfelsőrészt tart a kezében; vele szemben az aprótermetű inasfiú figyelmesen hallgatja a cipészmester magyarázatát. Lukács soha nem kiabál. Most sem. Csak épp lassabban beszél az átlagos tempónál, és ettől a pontos, nyomatékos artikulációtól őrülnek meg az inasok mindannyian, de a cserzett kezű munkások sem viselik könnyen.

Matild

Átvág a Kikötővel párhuzamos utcákon Matild, és csak épp a víz és a szárazföld határvonalán áll meg. Napfényes, párás reggel volt, mire leszállt a vonatról – az ő mércéjével mérve már délelőtt. Leül a tengerrel szemben. Az ernyő alatt. Rendel. Vár. Eszik. Nézi a tengert. Hamarosan indulnia kell. Utánanéz a dolgoknak.

Térkép

A férfi nevet, megint mond egy szót. Csak egyetlen egyet. Ujját ráteszi az iménti pontra, ahol kettőjük keze közt a félreértett konfliktus lejátszódott. A nő megnyalja sebzett ínyét, mintha hosszú idő után csak most jutna eszébe a fájdalom vagy irritáció. Visszahelyezi ujját.