Néha éjjel

Egészen ritkán, éjszakánként, olyankor, amikor a város a legcsendesebb, a tante egyszercsak felriad.

Magára kapja mindig ugyanazt a vajszínű, apró zöld levelekkel mintázott, krepp fésülködőköpenyét, és egyetlen hibát sem vétve, mindig ugyanazon forgatókönyvet követve elindul.

Kilép a folyosón.

A lépcsőnél jobbra fordul.

A kovácsoltvas párkányt alig érinti, ahogy lesuhan a ház oldalához simuló lépcsősoron. Lámpát nem gyújt.

Nem tapogatózik a sötétben. Magabiztosan lépked.

Végigviharzik a kicsit hosszúra, szinte alagút-szerűre sikerült kapualjon.

Elsőre eltalálja a zárat, fordít kettőt a kulcson, kattanásig.

Kinyitja a nehézfából épült ajtót.

Akkor megtorpan.

Nem emlékszik ugyanis rá, hogy ő most vár valakit, vagy éppen menekülni készül.